» TANKCSAPDA.COM / Kritikák / AGYARORSZÁG - Wanted

AGYARORSZÁG - Wanted

Itt van ez a borító, ugye. Már nem lehet előítélet nélkül fölrakni a lemezt. Ennyire rettenetesen vérgagyi grafikát már a nyolcvanas évek agyafogyatkozott hevimetálborító-rajzolói is csak súlyos alkoholos befolyás alatt vagy testi kényszer hatására bírtak alkotni: együtt a leggiccsesebb álszürreál sejtelmesség, a Boris Valejjo-féle fantázia-vizuáltoprongy és a c kategóriás horrorfilmek sietve skiccelt, inkább gyötrelmesen vicces, semmint riasztó látványvilága. Gratuláció az alkotónak. (külön bravúrötlet volt az egyébként is erősen cikis Tankcsapda-logóból kialakított légkalapács). Ez a borító is nagyszerűen illusztrációja, (he-he) az én Tankcsapda-ügyi ambivalenciámnak. Egyrészről, mindenképp elkötelezett híve (sőt!) Volnék a Ramones-Motörhead-típusú punkkal megütött, egyszerű, tekerős, bivaly rockzenének, tehát minden számítás szerint Tankcsapda rajongónak kellene lennem, és tisztában is vagyok a Tankcsapda jelentőségével, hogy jószerével az egyetlen vállalható magyarul éneklő igazi (kemény) rockzenekar az utóbbi tíz évben, és hogy ennek a Lukács nevű szimpatikusan rekedtes basszgitárosnak két sorában több van, mint a teljes magyar keményrock-szövegirodalomban, leszámítva talán Nagy Ferenc előadóművész és nemzeti szellemű rádióbemondó néhány jobban sikerült darabját. De. Mindezzel együtt engemet a Tankcsapda még soha nem vett le a lábamról egy percre sem. Mindig hiányzott belőle valami. Legelőször is egy dobos. Ehhez a műfajhoz nincsen szükség invenciózus vagy pláne virtuóz gitárjátékra, még csak igazán cizellált basszusra sincs, viszont betonkemény és pontos dob nélkül nem ér az egész semmit. És a Tankcsapdának nem volt jó dobosa sohasem. Most sincs, ahogy koncerten hallom, bár ez a lemez dobügyileg eléggé összeszedett, mintha az lett volna a hangmérnök legfőbb célja, hogy megpróbálja feledtetni vagy eltakarni ezt a történelmi hiányt. Ennyire brutális pisztolylövésszerű pergőhangzást még nem hallottam magyar lemezen. A dobos hiány csak az egyik oka az én ambivalenciámnak. A másik okot nehezebb körülírni. Ez az, amit a szerencsétlen borítógrafika is illusztrál. Hogy a Tankcsapdában minden dögössége, valódisága, hitelessége ellenére ott bujkál valami reménytelenül magyarmetálos gagyi. És midig kibukik. Hogy minden számban, azt nem állítom, de minden lemezen. És azt hiszem ez az album gyönyörűen alátámasztja ezt a megállapítást. Kétarcú lemez ez is, és kétarcú külön minden száma. Ott a zseniális, és ott a gagyi mindegyikben. Az albumnyitó Vigyetek haza még tökéletes Motörhead-döngölős, berugós-hányós nóta, bíztató kezdés de aztán Agyarország, amelynek már a címe is riasztó. (Intermezzó: ortodox-Motörhead rajongó és egyébként igen éles eszű barátom azt szokta fejtegetni, hogy azért utálja a Tankcsapdát, mert szerinte Lukács a metál Geszti Pétere. Azért ebben van valami. A szimpatikus, rekedtes basszusgitáros bizony gyakran bonyolódik funkciótlan és olykor sápadt szóviccekbe). Az Agyarországban csak a cím ilyen izzadtságszagú gesztizmus, a dalszöveg nem emiatt szerencsétlen. Szerintem, meg kellene mondani a jó Lukácsnak, hogy ne erőlködjön vulgáris és demagóg (jó persze egy ilyen punk and roll milyen legyen ha nem vulgáris és demagóg) és elég kevéssé szellemes társadalom kritikai opuszokkal, maradjon a saját kicsi ügyeinél, nők, pia, ilyesmi, mert azokban ő nagyon nagy tud lenni. Azokban hiteles, azokban hibátlan. Gyönyörű dirty rockokat csinálhatna. Ja, és zeneileg sem érdemes ezekkel a hc-s, modern metálos (és roppant sablonos) dolgokkal próbálkozniuk, bőven elégséges terep volna a Motörhead fazonú rock and roll. Ha már csajozós: a Mindig péntek például tökéletes kis dal volna, tempó oké, szójátékok a helyükön („a mai pornó sztornó”), talán egy szerencsétlen metálklisé kifogásolható a refrénben („az ágyéka izzó máglya, acélkarmait beléd vágja” – Valejo, brrr!), és talán kevésbé ütős de szövegileg rendben lévő a másik, témába vágó darab, a Nem ver át. Jut eszembe! Hogy drága Tankcsapdánk mennyire kiszámíthatatlan és mennyire elemezhetetlen: amíg ennek a lemeznek minden kvázipolitikus darabja ( Agyarország, Aki nem vak, Meg kell halnom) reménytelenül közhelyes és gyönge, addig a legutóbbi Tankcsapda-sláger a Mennyország Tourist éppen ebből a vonulatból való és – hibátlan darab. Sőt ott a helye minden idők legjobb magyar rockszámai között. Az Agyarország tehát semmiképpen sem fontos lemez, semmiképpen sem alkot korszakot, a Tankcsapda nem lép át saját árnyékán. (pedig ha átlépne…!) Mérföldekkel jobb persze, mint a hagyományos magyar rocklemezek, de az nem egy kunszt. Itten még a mosóporoknál is gyöngébb a mezőny. A teljes magyar rockerságot népfrontba tömörítő rajongótábor hálásan veszi majd az Ez az a ház minden különösebb értelem nélkül való, ám annál eddásabb refrénjét, az Itt vannak a Tankok neopunkosan dallamos ügetését, a Föld és Ég kicsikét érzelmesebb lágermetálját. Viszont az eddig megjelent nyolc Tankcsapda-stúdióanyagból már össze lehetne hozni egy világbajnok albumot, csak meg kellene kérni Mikkey Dee-t, hogy dobolja föl.