» TANKCSAPDA.COM / Kritikák / HA ZAJT AKARTOK - Metal Hammer

HA ZAJT AKARTOK - Metal Hammer

Kétségbevonhatatlan tény, hogy a Tankcsapda a legutóbbi album elkészítése óta pályájának egy új fejezetét nyitotta meg. Az újdonság első , mondhatni látványos jele a doboscsere volt. Most kiadóváltás is történt: az új albumot már a Sony Music gondozza. Idén pedig Lukácsék a zenekar következő tíz évébe lépnek át. S ha már a változásoknál, továbblépéseknél tartunk, meg kell említeni magát az új zenét is. A connektor :567: album kissé kísérletező s világából (ami szerintem nagyon is megállt, megáll a lábán) visszatért a Tankcsapda az egyszerűbb, lazább dalokhoz. Jobbnál is jobb, húzós pörgő s nóták sorakoznak a zajon. Az igazán gyorsak közül (több is van ilyenbő l) élen jár a kissé furcsa című Törölköző teniszütőkkel. Egyszerű, dallamos, punkroll-os tétel, igen jó háttérvokállal. A lemez egyik húzónótája már koncertekről bárkinek ismerő s lehet. a Fiúk ölébe lányokról van szó a maga jól megírt szövegével, slágeres refrénjével. A szövegnél maradva kíváncsi vagyok miként kiáltják az égbe a TCS tábor nőnemű tagjai a három grácia sorait. Az még hagyján hogy a korábbi „hímsoviniszta” gondolatokat fiúk és lányok közösen énekelgették. Azonban a Gyűrd össze a lepedőt, az Enyém vagy, a Kapd be a horgot, a Csőretöltve, a Szenvedj, a Tedd meg a kedvemért,a Kis orosz lány, az Éjszaka részegen haza, és a Boka nóták pikáns részei után mostantól arról is dalolhatnak a lányok, milyen volt három nővel az ágyban! A húzónóták közé sorolható még a Zene a minden. Kemény riffelésű, pumpáló ritmusú dal, a lemez legzúzósabb perceit jelenti. Két nótát kivéve végül is mindegyiket az egekig tudnám magasztalni. A Szívbörtön kissé bárgyúra megformált refrénje és a Pazarol a világ végletekig szajkózott, címmel egyező sora nem jött be nekem. A Tankcsapda egy szívemhez közeli, rockroll-os, nyers, zajos albumot hozott össze melynek dalait a korábbiakhoz hasonlóan tömegesen énekelhetik a rajongók. Úgy érzem, ez a lemez tovább erő síti majd a Tankcsapda státuszát. Nem véletlenül.